19. GIPSZ ÖNTÉS, FARAGÁS

Lidi Thot BaYTI

12_1.jpg

Az egyik táborban két programvezető három napon keresztül gipszet kavart és szebbnél szebb formába gipszet öntött, majd a nagy halom kiöntött formát oda adták a gyerekeknek, hogy fessék ki temperával.

1_1.jpg

Voltak gyerekek, akik leültek és festegettek. Kivétel nélkül egy színre, majd kis papírkára tették és vitték a szobájukba.

Megmondom őszintén számomra megdöbbentő volt. Hogy miért?

Egyrészt mert a gyerekeknek egyáltalán nem lett volna nagy kihívás, ha mindenki bekeveri, kiönti a magáét. Abból tanulhattak volna valamit!

2_1.jpg

(Ma a gyerekek túlságosan hozzá vannak szoktatva ahhoz, hogy minden a kezükbe van adva, így folyamatosan igénylik a „személyzetet” maguk körül, ami lássuk, be az életben nem mindenkinek adatik meg, hiszen önálló munkára ítéltetett az emberiség többsége. Hogy ilyenek persze egyáltalán nem a gyerekek hibája, hanem a felnőtteké!)

Másrészt nem igazán értem, hogy már, ha készítünk valamit miért nem tartósra csináljuk azt? Temperával megfestve még rosszabb helyzetet teremtünk, mint, ha meg se festenénk, hiszen csupán a nedves kezünktől is a festék oldódik. Ha poros lesz tisztíthatatlan és, ha vizes, akkor meg összeken mindent. Egyáltalán nem véletlen, hogy, ha a gyerekek ilyennel mennek haza a szülők lelkesedést színlelnek, majd néhány nap múlva ezek a tárgyak (jobb esetben) egy doboz mélyén landolnak.

Pedig lehetne a gipszből öntött pl. hűtő mágnesnek, képkeretnek, asztali dísznek, szobornak sokkal nagyobb becsülete is!

Megmutatom, én hogyan csinálom!

Hozzávalók: Gipsz, víz, öntőformának műanyag tojástartó, desszertes műanyag, ásványvizes palack, álarc, bármilyen műanyag… (szívószál, mágnes) AKRIL festék!

sam_2447_masolata.JPG

Fontos: Mivel a gipsz keverését nem árt gyorsan csinálni érdemes minden eszközt, öntőformát magunk elé készíteni és csak akkor elkezdeni a bekeverést. Célszerű puha falú műanyag tálba bekeverni, mert azt a munka végén tökéletesen ki tudjuk tisztítani.

Elkészítés módja: 

Készítsük ki az öntőformákat műanyag asztalterítőre, (szétvágott kukás zsákra, papírra). Tehetünk ki boltból vásárolt formát, de remek lehetőséget kínálnak azok a műanyagok is, melyek többnyire a kukába szoktak landolni. Ilyen pl. a műanyag tojástartó, a bonbon szívecskés műanyag tartója, műanyag tányér, ásványvizes palack alja, ásványvizes palack teteje, stb. A lakás gyakorlatilag tele van jobbnál - jobb „öntőformával” csak mi azt kidobáljuk.

Tehát! Vegyünk elő egy puha falú műanyag tálat. Tegyünk bele gipszet maximum a tál feléig. Folyamatos keverés közben adjunk hozzá vizet mindaddig, míg az könnyen keverhető, csomómentes, kissé folyós nem lesz. És jöhet az öntés. Minden öntőformát megtöltünk. Mivel a gipszöntésnél jobban, mint bármi másnál előre kell gondolkodni én már ilyenkor a hűtő mágnesnek szánt figura hátuljára ráteszem a mágnest, a faliképnek, vagy füstölő tartónak tervezettbe pedig bele teszem a megfelelő helyre a szívószálat, ha ceruzatartó készül a műanyag hengert, hogy száradás után megspóroljak magamnak egy vagy sikerül, vagy nem mágnes ragasztást, illetve egy vagy széthasad, vagy nem a lyuk fúrásakor rizikót.

sam_2449_masolata.JPG

 Amikor a formákat megtöltöttük jöhetne a várakozás, hogy teljesen megszáradjon, de, hogy ne legyen, elfecsérelt idő mi az egyik oldalt félszáradásba már meg is festjük, illetve mindig öntünk ilyenkor pl. egy tojástartó tetejébe, üdítős flakon felső részébe is gipszet, hogy míg a többi szárad, mi faragjunk, szobrászkodjunk egy kicsit mivel ez sokkal izgalmasabb játék, mint a fesd ki feladat.

9.jpg

 Ha tojástartó tetejébe öntött gipszünket megrajzoljuk, 

10.JPG

majd a rajzolt motívum körüli részeket kivájjuk remek domborművet kaphatunk.

11.JPG

és mivel használati tárgynak szánjuk ezért AKRILLAL  festjük, hogy lemosható, tisztható legyen. És íme egy kisgyerek munkája!

12_1.jpg

Ha pedig a dombormű készítésével a faragás mestersége egyre inkább könnyed feladat a kéznek, jöhet az emberi fej az ásványvizes palack felső részéből!

7_2.jpg

Ehhez fafaragó készletet használunk, de valójában kiváló eszköz lehet egy kés, manikűr készletből a bőr feltolására használt eszköz, saslikpálca, műanyag kiskanál, stb. hiszen ennél a feladatnál nem várjuk meg a száradást. Amikor már kicsit is megkeményedik azonnal kezdhetjük a faragást.Kiváló feladat az arc megformázása. Míg a sógyurmánál gyakran feltesszük az orrot, a kitüremkedő részeket itt leszedjük a felesleget, így egy újabb nézőponttal, feladattal ismertetjük meg a gyerekeket.

6_1.jpg

Nem kell megijedni az feladathoz használt eszközöktől, hiszen ilyenkor a gipsz még olyan puha, hogy könnyedén véshető. 

8.jpg    4_2.jpg    5_2.jpg

Nem marad más hátra, mint a festés. Tehetjük ezt félszáradásban. Ekkor az esetleges "élesebb" részek a vizes festéktől és az ecset szőrétől szelídülnek, de, ha ragaszkodunk az eredeti faragott formához fessük teljes száradás után. (Mi csak és kizárólag akrilt használunk.) Mire készen leszünk a szobrunkkal folytathatjuk az előző munkánkat is. Megfordítjuk és a még festetlen oldalát is színesre festjük.

15.JPG

Igen gyors a száradás így akár azonnal dekorálhatunk is például karácsonyra, hogy asztali dísz legyen a gipsz alapra.

sam_3292.JPG

A dekoráláshoz már előre készíthetünk masnikat, virágokat, gyöngyöket, stb. 

sam_3366.JPG

sam_3359_1.JPG

sam_3305.JPG

sam_3304.JPG

sam_3303.JPG

sam_3302.JPG

2014-11-15_15_27_58.jpg

2014-11-15_15_27_00.jpg