1. Szalvétából rózsakészítés vízzel
Lakás dekoráció
Hozzávalók: 1db. szalvétapapír (egy rózsához), 1 db. saslik pálca (hurkapálca, fogpiszkáló, vagy gyufa), víz.
Fontos: Bár a rózsa elvileg bármilyen papírból elkészíthető (papírtörlő, WC papír, papír zsebkendő, stb. érdemes szalvétát választani olyat, amelyik sem lyukakkal, sem pedig dombornyomással nincs fellazítva, mert egyrészt a sima szalvéta több rétegű, így vastagabb, erősebb lesz a száradt rózsánk, másrészt nem szakad olyan könnyen munka közben. Így az eredmény gyors, tartós és pödrés mentén is szép lesz a papír nem „tollasodik” ki. Fontos, hogy a virágkészítésnél vegyük figyelembe a hőmérsékletet. Nyáron és fűtési szezonba a virágok gyorsan, jól száradnak. Egy tavaszi esős napon például lassan. Ilyenkor előfordulhat, hogy a fa pálca elszínezi a fedő szalvétát!
A szárhoz csak fát használjunk, mert a „ráépített” vizes szirmokból a még benne lévő víz egy részét magába szívja, így nem csúszik le a virág feje száradás után sem, hanem tartósan, rögzül a fa pálcára!
Elkészítés módja: A szalvétákat kis eltolással félbe nyitva egymásra helyezzük. Öntsünk rá vizet.
Tenyerünkkel óvatosan oszlassuk el a folyadékot, hogy a teljes felület egyenletesen átázzon, majd ellentétes irányba ismét eltolással helyezzünk rá egy következő sort, hogy a felesleges vizet felszívja. A szalvétát a hajtásnál könnyedén fel tudjuk venni. Nyolc részre vágjuk, vagy szakítjuk. A kis négyzetek szélét csepp formájúra bepödörjük úgy, hogy körbe haladunk a széleken és három sarkát is ívesen haladva pödörjük. (Erre azért van szükség, hogy a szalvéta rétegei száradás után ne váljanak szét, másrészt mert a rózsa szirmai egyébként is ilyenek.)
Pödrés: három ujjunk közé vesszük a szalvétát hüvelykujjunk tart a mutató és középső ujjunkkal pedig a papírt elölről hátra, mint feltekeri. Mindezt csak annyira, hogy a szél ne látszódjon ki. Ha a nyolc szirom pödrésével elkészültünk kezdődhet a fa pálcára a virág felépítése szirmonként. Először a pálca végét befedjük egy kicsi vizes szalvétával. Ez lesz a rózsa közepe. Majd a tenyerünkbe teszünk egy előre elkészített szirmot, íves felével felfele, a hegyes rész alul helyezkedik el. A pödrés mindig kifelé van ezért azzal a felével fekszik a kezünkbe! A pálcát párhuzamosan a szirom széléhez illesztjük, és tölcsér formában rátekerjük a papírszirmot. A következő szirmot ellentétesen építjük fel a pálcára. Minden szirom után erős fogással egy irányba ujjainkkal körbe forgatjuk és ezzel a felesleges vizet, kicsavarjuk a papírból.
A fa pálca a maradék vizet beszívja így tartósan csupán víz (mint „ragasztó anyag”) használatával rögzítjük a szirmokat a szárra. Amikor mind a nyolc szirom ellentétesen felhelyezésre került a már előkészített hosszú zöld csíkokkal spirálba betekerjük, rögzítjük a virág fejét és „betakarjuk” a fa pálcát ezzel valósághű zöld színt adva a rózsánk szárának. Mindezt száraz papírcsíkokkal készítsük, mert csavartan felhelyezve a vizes papír elszakadna és nem is, lenne egyenletesen sima a szár felülete. Amikor a szárat teljes hosszában betekertük vízbe, mártjuk a végét. A szalvéta megszívja magát vízzel. A rózsát fejével lefelé fordítjuk, a szárat tenyerünk közé fogjuk majd egy irányba tenyereink között, megsodorjuk. Így a vizet végig vezetjük a korábban száraz száron, és ezzel rögzítjük a zöld papírt is a fa pálcához. Előnyös függesztve szárítani, de vázában is megoldható minden gond nélkül, hiszen száradás után is formázható még egy kicsit, ha szükséges. A megszáradt virágok stabil, erős alkotások!
Az elszakadt szalvétákat soha ne dobjuk ki, hiszen azok kiválóan alkalmasak a pálca végének a befedésére, kisebb szirmok készítésére! De, ha a munka végén is marad ki vizes papírunk érdemes azt egy süteményes formába, pl. szívbe, vagy bon-bonos műanyag tartójába beletenni. Nem összegyűrve, hanem rétegenként egymásra helyezve, majd alaposan ujjainkkal préseljük össze. Száradás után, ha mágnest ragasztunk hátuljára szívecskés hűtő mágnesünk lesz, ami már a szalvéta saját színében is mutatós, de akár festhető is akrillal. Azért akrilt használunk, mert bár víz a hígítója még is száradás után stabil felületet kapunk, ami akár lemosható is.
Így nincs anyagpocséklás, a felhasználás teljes körű és hasznos! (Ha a bon-bon műanyag tartójába tesszük akkor félgömböket kapunk száradás után. Ha kettőt összeragasztunk a maradékból már előre elkészült pl. egy következő alkotás az ujjbábunk fejecskéje.) + egy – két ötlet a maradék felhasználásra. A színes szalvéta adja magát, hogy egyéb alkotások jöjjenek létre belőle, így igen szép képek készülhetnek kartonra, sörpapírra,
de, ha szalvétából készült legyezőnket szeretnénk dekorálni sem az egész szalvétát vágjuk fel, hanem az apró darabokat hasznosítjuk.
Anyagköltsége minimális, otthon is könnyedén, elkészíthető és nincs vele különösebb piszok! Nem kell hozzá felnőtt felügyelete a gyerekek önállóan is el tudják készíteni! A virág egyébként is minden alkalomra kiváló ajándék, de később még igen sok alkotás dekorálására is alkalmas! Akár 4 éves gyerek is alkalmas a feladatra! Felhasználás: Dekoráció vázába, (illatosítóval befújva a lakás tartós illatosításáról is gondoskodik)
Amikor pedig már igen ügyesen készülnek a rózsák nagyot is alkothatunk belőlük. Készülhet ballagókat búcsúztató tábla, ifjú párt köszöntő egy esküvőn, vagy céglogó is a határ a csillagos ég...