77. Balerinák drótból
Lidi Thot BaYTI
Ebbe a bejegyzésbe szeretnék egy olyan lehetőséget megmutatni, amit több szempontból is érdemes kivétel nélkül mindenkinek elkészíteni. Hogy miért?
1. Mert kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek mind két kezét munkára fogjuk.
2. Mert megismerkedhetnek a gyerekek azzal, hogy stabil alkotás születhet akkor is, ha két anyag nem ragasztható össze.
3. Mert egy jó arányokkal elkészített alap lehetőséget biztosít arra, hogy hiteles emberi mozgást imitáljunk, ami nagy segítség például mozgó ember rajzolásakor, de bábozásra is remekül használható.
4. Mert dekorációként is megállja a helyét... stb.
Hozzávalók:
Drót, szalvéta, virágbolti körcsomagoló, (végső esetben krepp papír) tapétaragasztó,fonál.
A drótot felébe hajtjuk, majd formánál pl. fakanálra meghajlítjuk a fej részt. Kissé összesodorjuk, hogy elkészüljön a nyak. Majd a kezek végül a lábak. A drót végét visszahajtjuk, így nem csak a hegyes vége tűnik el, hanem a balett cipőhatás is elkészül. A fejrészhez már ekkor érdemes fonalat köti, hogy az akasztó készen legyen ne utólag kelljen a fejet kilyukasztani ezért. (Fontos a helyes arány! A fenti képen a kezek túl rövidek! Így nem rajzolható hitelesen és bizonyos mozgások, mint pl. a fej fölé tartott kéz is torz! )
A forma befedésére a legegyszerűbb módszer a csíkokra vágott szalvétával (száraz állapotban spirálisan feltekerni). A lusta kéz tart a dolgozó pedig teker. A vékony drót tartása nem működik marokra fogva, de két ujj közül is kifordul, hiszen nagyon vékony, de hamar ráéreznek a három ujj ujjbegyének fontosságára és annak használatára. Persze a papírt sem lehet csak háromujjas fogással feltekerni. Így a gyerek nem csak a háromujjas fogást gyakorolja, hanem az arányos tekerést (ha nem arányosan halad a spirállal egyik helyen vastagabb, míg a másikon vékonyabb lesz a balerina keze/lába). És az is szót érdemel, hogy, ha a szalvétacsík lazán van tartva és tekerve a drótról lecsúszik, ha viszont túl erősen értelemszerűen elszakad. De nem kell aggódni a gyerekek (még, azok is, akik a ceruzát rosszul fogják) ezt egészen biztos, hogy jól fogják tartani, csinálni igen hamar!
Amikor teljesen be van fedve érdemes még így szárazon a feltekerés irányában még egyszer megsodorni, majd tapétaragasztóval végig az egész testet átitatva rögzíteni. Finoman, még is határozottan kell a feltekerésre, és rögzítésre figyelmet fordítani, mert bár a papír a dróthoz nem ragad még is nagyon stabil vázat lehet készíteni. Megvárjuk, amíg megszárad majd jöhet az öltöztetés. Erre a legalkalmasabb a virágbolti körcsomagoló. Nem fog és jóval keményebb, mint a krepp papír ezért nem csak a tartása szebb a tartóssága is jóval ígéretesebb. Hónaljtól derékig felragasztjuk, majd újabb száradás után a szoknya alsó részén a redőket kihúzzuk, hogy loknis legyen.
A különbség szemmel látható! A fenti kék ruhás balerinák szoknyája krepp papírból készültek, míg a lenti sárga szoknyás a virágbolti csomagolóból.
Tökéletes száradás után tartós játéka lehet a gyerekeknek bábozáshoz, de kiváló segédeszköz, ha nem csak pálcika, hanem mozgó embert akar rajzolni!