48. Kávé-szemek.

Festés Nescaféval. (Szintfelmérés.)

sam_3985.JPG

Azok, akik a gyerekeikkel lépésről lépésre haladnak és alkotnak a blogomban leírtakkal most álljanak meg  egy pillanatra a kezek és ujjak edzésével és készítsenek egy szintfelmérést, hogy lássák az én módszeremmel mennyit fejlődtek a gyerekek. Rajzoljanak, vagy az internetről nyomtassanak ki teljesen lehalványított szemeket.  Az a legjobb választás, ha ugyan az a szem teljesen megrajzolva, és kevésbé, illetve sokkal hiányosabban is előttük van.

sam_3988.JPG

És kezdődhet a kávéfestés. A teljesen előrajzolt gyakorlatilag adja magát. Ahol fehér ott nem festünk. Ahol világos egyszer  festjük át, ahol sötétebb ott kétszer, ahol fekete ott többször.

sam_4027.JPG

A feladatot minden gond nélkül megoldják. Jöhet a nehezítés. Ugyan ezt a szemet, szintén teljesen előrajzoltan fessék meg, csak jóval kisebb méretben.

sam_3987.JPG

Mire végig érnek mind az öt szemen azt fogjuk látni, hogy mind más és más lesz még is mind él! Miért? Mert már nem csak néznek, látnak is! És érzik mi a homorú és domború, mint, ahogyan  azt is hol csillan meg a fény és hol árnyékos. A kezük pedig oly laza, hogy szemük és elméjük irányításának könnyedén engedelmeskedik.