56. SZÍVES KULCSTARTÓ ANYÁK NAPJÁRA

Lidi Thot BaYTI

Mivel én nem szeretem, sőt nem is értékelem sokra a minden ünnepre és alkalomra papírból készült akármit, mert, ha őszinték vagyunk, sémára készülnek, azaz szinte alig különböztethető meg egyik gyerek munkája a másikétól illetve haza érkezés után legjobb esetben is egy mappába köt ki, ha nem a kukába. Éppen ezért én most, is mint mindig igyekszem funkcionális alkotásokra ösztönözni a gyerekeket úgy, hogy saját kreativitásukat, ízlésüket is bele tudják vinni. Ezért az általunk készített egyik anyák napi ajándék kulcstartó, vagy táskadísz, de remekül mutat az autó visszapillantóján is.

sam_4441.JPG

Egy kis segítség az iskoláskorúaknál is elkél ez pedig az elővarrás, de előrajzolni már tudnak,

sam_4379.JPG

mint, ahogyan azt is, hogy, ha csak a felét rajzoljuk meg és,

sam_4380.JPG

ha összehajtva vágjuk, akkor egészen biztos, hogy a két oldal egyforma lesz.

sam_4381.JPG

És itt jön a segítségünk. Varrjuk össze géppel úgy, hogy  már ekkor egy kis szalagot is tegyünk közé, ami majd akasztóként fog  funkcionálni és egy kis rés maradjon a töltelék behelyezéséhez.

sam_4418.JPG

A gyerek nevének kezdő betűjét rajzolja fel halványan, majd varrja ki azt gyöngyökből. És itt van az egyéni alkotás. Milyen betű kerül fel előrajzolva. Írott vagy nyomtatott. A gyöngyök egyszínűek, vagy valamilyen logikai sorrendet követnek. Kicsik esetleg nagyok, vagy a díszítés egy kicsi és egy nagy gyöngy váltakozása és sorolni lehetne.

sam_4419.JPG

Ezek a választások igen beszédesek sokat  elárulnak a gyerekről és a képességeiről.

sam_4421.JPG

A betű gyöngyökkel történő kivarrása után  következik a szív kitömése. Történhet szivaccsal (praktikus választás, mert akkor mosható), vagy vattával is. Ez is egy másfajta mozgásra tanítja az ujjakat, hiszen egyenletesre tömni a szívet úgy lehet, ha folyamatosan igazgatjuk a szélek felől haladva a nyílás felé. mert másképpen nem lesz egyenlete.

sam_4422.JPG

Amikor már megtelt a szív és szépen eloszlattuk a tölteléket be kell varrni a rést. Nem kell félni attól, hogy megszúrja a gyerek kezét, hiszen ez többnyire mindössze egyszer  fordul. elő az elején utána már ügyesen vigyáznak.  A kiválasztott öltésforma megmutatása után 4-5 évesek is boldogulnak a feladattal.

sam_4426.JPG

Az elkészül szív a kezdőbetűvel így is kinézhet.

sam_4431.JPG

Nem marad más hátra, mint a csomagolás. Erre kiváló egy műanyag fedeles doboz.

sam_4435.JPG

Egy nagy masni.

sam_4439.JPG

És jöhet a vers:

Ágh István, Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó-
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

sam_4441.JPG