Hozzávalók:

- akvarell ceruza,

- ecset (puha tűecset, puha vastagabb),

- papír. (Én kedvelem a sörpapírt, de mindenki másra esküszik. Érdemes több félét kipróbálni, hogy melyik válik kedvenccé.)

A világ legcsodálatosabb élménye, ha egy felnőtt azzal szembesül, hogy a gyerek ezt is és ezt is meg tudja csinálni. Néhány évvel korábban még én is kirobbanó örömmel konstatáltam, amikor a fiam korát meghazudtolóakat alkotott. Akkor azt hittem, hogy ez kizárólag a képességeinek tudható be, ma azonban már tisztán látom, hogy minden gyerekből sokkal több kihozható, (még a sérült, vagy esetleg fogyatékkal élőből is!) ha a feladatok jó sorrendben, jó eszközökkel, anyagismerettel és nem utolsó sorban türelemmel vannak megalapozva majd tovább építve lépcsőről lépcsőre. Fontos a felnőttnek mélyen fejbe vésni, hogy ezt nem iskolás korba kell elkezdeni. Sajnos a mai szülők meglehetősen kishitűek a gyerekekkel kapcsolatban pedig teljesítő képességüknek csupán csak a felnőttek szabhatnak határt!

Tipikus feladat. Színezd ki a kifestőt. Vagy a  kifestőre helyezett átlátszó papírra rajzold át a vonalakat. Az öt éveseknek ez a feladat valami ilyesmire szokott sikerülni.

Iskolába a feladatokat tovább bonyolítják.Rajzold le az apukádat... Nos igen! Ilyenkor szívesen mondanám a gyerekek helyett, hogy rajzolja le a tanár néni! Vagy mutassa meg hogyan kell! Meggyőződésem, hogy tanulságosak lennének azok a képek!

Vannak gyerekek, akik már négy, öt évesen is ügyesebben használják a színes ceruzát sőt még a témát is gyönyörűen elhelyezik megjelenítik a rajzukon, de ez  elég ritka. Nem is csoda. A színes ceruzát tiltó listára kellene tenni, mert túl kemény a gyerekek ezért nem tudnak vele szépen dolgozni. (Egyszerre kellene az azonos erősségű ceruza nyomásra és a párhuzamos vonalvezetésre is figyelniük, miközben a többség ekkor még sajnos a ceruza fogásával is küzd.)

Pedig nem a képesség hiányáról van szó csupán arról, hogy senki nem mutatja meg nekik milyen eszközöket, mire, és hogyan kell használni.

És akkor erre még jönnek a kötelező feladatok is! Meglehet, hogy a tananyag szerint a kihelyezett drapéria, váza, vagy bármilyen tárgy, ha meg van világítva egyértelművé teszi (egy szakavatott szemnek) mit hogyan kell megfesteni, rajzolni, de a tanító segítsége nélkül ez olyan feladat a gyerekeknek, mint, ha a felnőttet beültetnénk egy repülőbe, hogy akkor vezesse...

A gyerekek persze kíváncsiak, bátrak, próbálkoznak  egyszer, 

... küzdenek, mert muszáj, jegyet adnak rá...

... keresik a vonalat, a formát, a színt az árnyékot, próbálkoznak kétszer, vagy talán még néhányszor majd mivel a születésük óta képekkel bombázott szemük nem elégedett a látvánnyal feladják, kimondják: "Én nem tudok rajzolni!" És attól kezdve már igen nehéz újra rávenni őket ismét lelkesedésbe hozni alkotó kedvüket.Főleg úgy, hogy a felnőttek többsége még meg is erősíti őket. "Nem baj, az úgy is csak rajz! " Pedig ez nem CSAK, hanem ez lenne mindennek az alapja... Hogy mi mindennek? A szín, a forma és a kéz használata behálózza meghatározza életünket. Aki ezt már kicsi korban megtanulja felnőttként ízlésesebben öltözik, hangulatosabban rendezi be lakását, ügyesen felvarr egy gombot, díszít ki egy süteményt, tortát, sikeresebben használja a méretarányokat az élet bármely területén. És láss csodás a szebben írásról nem is beszéltem nem véletlenül!

Én éppen a fentiek miatt nem használom az óvodákban, iskolákban megszokott (szerintem rossz) eszközöket és módszereket. Célom a gyerek minden alkotáskor sikerélménnyel fejezze be a munkát! Ezt pedig úgy a legegyszerűbb elérni, ha folyamatosan "felnőtt eszközökkel, alapanyagokkal és mankóval látjuk el őket.

Két színnel jobban látnak! Két vastagságú eszközzel pedig tovább finomítható a látvány. Ha egy fekete papírra fehéret ragasztunk már a kép keretbe záródik, így akkor érzik késznek a munkát, ha tele rajzolták. Teljességre törekednek, nem elégednek meg egy-két vonallal. Ha egy lehalványított városképet, épületet, templomot kapnak a körvonalak megrajzolása könnyed és mivel nem kell színekre figyelni a vastag fő vonalak már ki is adják a szem számára a kép lényegesebb vonalait. A vékony végével pedig mehet a finomítás. Én lelkesen hiszek abba, hogy sokkal hamarabb érhető el siker, ha nem a padban dolgoznak, hanem például egy templom előtt, ha pl. azt akarják megrajzolni.

Az épületek vízszintes és függőleges vonalai után némi ívet például fáknál, erdő megrajzolásakor begyakorolhatunk, ha szükségét érezzük némi átmenetnek, de akár egyből következhetnek az ívek.

Így például a virágok. Megrajzoljuk közepétől kifelé haladva a főbb vonalakat (szirmokat), majd bentről kifelé haladva legyezőszerű vonalkázással besatírozzuk az árnyákos részeket, majd a tűecsettel a körvonalakon, míg a vastag ecsettel kifelé íves, vonalkövető ecsethúzással (szárazon) átsimítjuk az egész képet. Hajlakkal rögzítjük, hogy a kész kép ne fogjon!   

Mindig készítek egy mintát, amit kiteszek a gyerekek elé készen és egy másikat velük együtt kezdek el és mutatom meg a munka menetét. Így kerülhető el az, hogy "igényeljék", hogy mutassam meg a rajzukon hogyan kell csinálni. Tudomásul kell venni, hogy ezek a kis emberek éppen olyanok, mint a felnőttek. Azzal a perccel, ha valaki bele nyúl a munkájukba nem érzik teljesen sajátjuknak, sikernek azt! 

Talán meglepő, hogy míg egy gyerek nem képes egy rajzlapot teljesen megtölteni a képpel, vonalvezetése önálló rajznál bizonytalan, egy ilyen irányított feladatot viszont akár öt évesen is élvezettel elkészít. (Pedig a méret nagyobb a megszokott A4-esnél!)

Éppen ezért senki ne csodálkozzon, ha azt mondom: Minden gyermek lehetne tehetséges, ha a felnőttek nem szárnyakat törnének, hanem megmutatnák mire valók!

Bal kézzel is éppen olyan szép munka készülhet!

Nagyobbaknál pedig a két téma ötvözhető és készen is van egy keretezhető kép. Óvodások és alsósok feladatköre lehet!

Tapasztalataim szerint amelyik gyerek egyszer akvarell ceruzával már dolgozott nem kéri többé a színeseit. Amelyik szülő pedig "ellenőrzi", hogy a gyerek vajon miért is szeretett bele ő maga is kipróbálja a benne rejlő lehetőségeket!

Akiknek pedig egy színnel, majd kettővel már remekül megy az alkotás sőt a vonalvezetést is egyre biztosabbnak érzi még egy színt bevehet a repertoárjába...