22. TEXTIL FESTÉS KALOCSAI MINTÁT IDÉZVE
HAGYOMÁNYŐRZÉS ÚJ LEHETŐSÉGGEL Lidi Thot, BayTI
Előző bejegyzésemben megmutattam hogyan juthat el egy óvodás a textilfestés tanulgatása során odáig, hogy már biztonsággal használja az ecsetet, képes festeni igen sűrű festékkel ráadásul textilre majd saját elképzelését előrajzolta, mintáját kifestette. Ha minderre egy óvodás úgy képes, hogy mindössze négy, öt alkalommal próbálkozhatott, akkor egy felsős, és a felnőtt bátran lecserélheti a párnahuzatot ruhára, nadrágra, pólóra. Mivel a munkamenet előző blogomban már látható nem ismétlem magam, mint inkább bemutatok néhány lehetőséget, ötletet, ahol jól mutat a kalocsai minta.
Aki nem bízik, magába az készítsen próbafestést mondjuk egy régi pólón. Első fontos lépés. Dugjunk a pólóba újságot, hogy, ne kenődjön össze a hátulja. Fektessük kemény táblára s kezdhetjük is a textilfilccel az előrajzolást. Segítségünkre szolgálhat egy hímzett párna, terítő, vagy az internetről letöltött minta.
A textilfilcet alaposan rázzuk, fel mielőtt levesszük róla a kupakot. A benne lévő kis golyó fellazítja a festéket. Kinyitjuk, óvatosan egy műanyagon nyomogassuk meg, a hegyét, hogy meginduljon belőle a festék.Amikor látjuk, hogy már a hegye elszíneződött húzzunk egy próbavonalat műanyagra. (Azért nem papírra, mert a papírt gyorsan feláztatja a festék és apró rostokat juttathat a filc hegyébe, ami később meggátolja, hogy folyamatos szép vonalat tudjunk húzni a textilre.)
A kalocsai nyilván akkor a legszebb, ha szín-hűre készítjük, de vannak további lehetőségek is, melyek csak a formát tartják meg a színvilágot nem. Én az elsőre esküszöm, de ízlések és pofonok...
A kalocsait régen, mint mindannyian tudjuk varrták. Ma viszont nem éppen a gazdaságos elfoglaltság közé sorolható, hiszen egy ebédlő asztal kivarrásához az anyag, a fonál összköltsége közelít a tízezer forinthoz és akkor még nem számoltuk a munkánkat. Sőt még azt sem vettük számításba, hogy tudunk e hímezni?
Szóval, ha a varrás drága, és még nem is biztos, hogy meg tudnánk csinálni nem marad más, mint megpingálni. Igen, a kalocsait pingálták a házak falára, bútorokra régen. Igaz annak kicsit más a formai világa, de így legalább két lehetőség is kínálkozik a számunkra. Ruhára tehetjük textilfestékkel a varrott mintát, vagy a pingálásét.
De számunkra ennél még több a lehetőség, hiszen míg a varrásnál egy bizonyos méretnél nagyobbat nem tudnak készíteni, (mivel az öltések meghullámosodnának) mi akkora kalocsait festünk, amekkorát csak akarunk. Ezért találtam ki néhány évvel ezelőtt a kalocsai textilre festését nagyba.
Nagy volt rá az érdeklődés, mivel abban az (egy) évben szárnyra kapott a hír, hogy Nicole Kidmant kalocsai mintás ruhában fotózták le. És erre kis hazánkba többen felébredtek, eszükbe jutott, hogy nini, az minden háztartásban van még, majd női felsők, ingek készültek terítőből, és converse cipők, farmerek keresték gazdájukat a netpiacokon. Nem is meglepő! Ha Nicole Kidmannek tetszik, akkor kell az nekünk is!
De ez is, mint múltunk és jelenünk több értékes része alig egy év alatt a feledésbe merült nálunk, míg Hollandiából, Ausztráliából jöttek a megkeresések.
Kértek más színűt, más méretűt.
Kisebb mintával.
Volt, ahová az alapszínt (fehér és fekete) is változtatták szürkére.
De, valljuk, be az eredeti a legszebb legyen az régi vagy mai, varrva, vagy festve, kirakaton, vagy pólón, nadrágon, vagy táskás esetleg esernyőn, vagy máson.
Debrecen főterén lévő üzlet kirakatát festettem meg a virágkarneválra.
Táskán is jól mutat festve. Műbőrre művészolajjal, vagy a gyorsabban száradó akrillal is festhetünk. (Míg az előző fényes lesz szárad után az utóbbi mattosabb.) De a textilfesték is remek rá, csak a rávasalás adja fel egy kicsit a leckét.
Díszíthetünk öveket is kalocsai mintával.
Sál.
Esernyő.
A kalocsai egy gyönyörű minta! Nem csak hagyományőrzés miatt érdemes elővenni, hanem azért is, mert kiváló gyakorlás mindenkinek.
- Gyakorlás, mert itt festenek a gyerekek először vászonra.
- Gyakorlás, mert a szirmokat egy ecsetvonással technikásan kell felvinni, hogy olyan legyen, mint, ha varrva lenne.
- Gyakorlás, mert az eredeti motívumok megtartásával szerkeszthetünk új csokrot, mintát...
... és sorolhatnám tovább. Ami viszont biztos! Ma, amikor a mostani gyerekek már szinte semmit nem tudnak, erről a mintáról miután végig festik, a programot többször előveszik, megrajzolják, megfestik más szabadon választható feladatoknál felhasználják. Vajon miért?