Számomra érthetetlen okból az óvodák és iskolákban a kéz ügyességének fejlesztése papírra rajzoltatással és festetéssel történik manapság. Valószínű azért nem értek ezzel egyet, mert én annak idején, amikor még az iskola padját koptattam varrtam, hímeztem, horgoltam, kötöttem, barkácsoltam, faragtam fát, gipszet, metszettem linót, apró vetőmagot szórtam, kapáltam, gyomláltam, fát szemeztem, málnát metszettem  stb. az  iskolai órákon és nem volt sikertelen munkája az osztályunkban senkinek. Éppen a tapasztalataim miatt nem hiszek abba, hogy a rajzoltatás adja meg a gyerek kezének a tudást. Sőt! Meggyőződésem az, hogy az egyből rajzoltatás "előképzettség" és az e feladatra alkalmassá tétel előtt több kárt okoz a gyereknek, mint hasznot, amit még az  is tetéz, hogy a sok sikertelenség még meg  is utáltatja velük, ami miatt igen hamar elvész a kezdeti lelkesedés.

Néhány éve az egyik táborban, ahol a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésében tevékenykedtem felsősöket bevontam egy előfestett kép festésébe. 10 - 14 év közötti gyerekek keze alól az iskolából jól ismert vízfestékkel a fenti munkák kerültek ki.

Egy számukra teljesen új "festék" a Nescafe -val történő irányított festéssel pedig ilyen munkák születtek ugyan azoktól a gyerekektől. Vajon miért? 

A hozzám járó gyerekek a fentiek miatt csak teszt festenek, vagy, ha úgy tetszik szintfelmérés céljából rajzolnak, festenek azt is, mint már említettem "irányítottan". Mit is jelent ez?  Amikor egy bizonyos feladatsoron végig érünk és érezhetően a kezüket egyre ügyesebben  használják a különböző eszközöket, munkájuk a korábbiakhoz képest pontosabb, akkor készítünk egy grafikát, vagy festményt, hogy megnézzük a fejlődésüket.

Kapnak egy kész mintát, majd leülünk rajzolni, festeni. A munka menetét, sorrendjét, hogy mire kell vigyázni az előttük, vagy, ha úgy tetszik velük való festésből  látják. Ha a kész kép látványának segítsége kell, ránéznek a kitett képre, így az is benne van a fejecskékbe, hogy milyen lesz. A következő lépést pedig látják tőlem, hiszen a magam lapján mutatom és el is magyarázom, hogy miért abba a sorrendbe készítjük a munkát. És valójában mivel igen fogékonyak mindent csak egyszer kell elmagyarázni. De egyszer mindent el kell! Mert honnan is tudhatnák. A saját tapasztalat megszerzése  túl sok idő, és sikertelenségek sorozata után nem is fognak kitartóan kísérletezni, megoldást keresni, hanem rámondják a felnőttektől betanult hárító szöveget: Nincs kézügyességem! Pedig minden egészségesnek van! Sőt még a sérültek is csodákra képesek!

Így történhet meg az, hogy a minta és a gyerek munkája között nincs is különbség!

Az első szintfelmérés után ne kezdjünk ismét festeni. Mindent a maga idejében. Ismét érdemes a kéz, az ujjak "edzésére" időt szánni. Minél többféle eszköz, anyag, fogás, feladat kerül a gyerek kezébe annál ügyesebben rugalmasabban és ösztönösen fogja használni ujjait, csuklóját,dolgozó, és segítő kezét. Ha már ismét jelentős fejlődést érzünk a korábbiakhoz  képest jöhet egy nehezebb teszt. Érdemes kipróbálni fekete fotókartonra, vagy feketével alapozott furnérra festetni, rajzoltatni a gyerekeket. Sokkal hamarabb ráéreznek az arányokra, a hibáikra és nem tereli a figyelmüket a háttér, csak a "lényegre" figyelnek.

... És igen! Ez a feladat is kivétel nélkül sikerülni fog mindenkinek!

Ezzel a módszerrel óvodás, 5 éves gyerekek ilyen képeket tudnak készíteni! És ez nem csoda, nem ámítás csak helyes sorrendben történő tanítás! Lépésről - lépésre, a kéz folyamatos edzésével! Így a kezük felkészült a feladatra, anyag és technikai ismereteik már stabil, nem marad más dolgunk csak az, hogy megértessük velük a fény játékát és az illúziókeltést, hogyan lehet a sík papírról "kiemelkedővé tenni" a virágokat, fákat, tárgyakat.

Majd néhány hét ismét technikai gyakorlat, ha úgy tetszik "kézműveskedés", majd a harmadik tesz már  lehet rajz. De soha ne színes ceruzával! Én akvarellceruzát használok a gyerekeknél, mert alig oda nyomva is erős a színe. Kicsit "poros", puha, így körvonalak felrajzolása után már némi satírozás, száraz ecsettel összemosás, és a kép már is magasan korosztályt hazudtoló! Az akvarell ceruzák hegyét sniccerrel legalább 1 centiméteresre hegyezem és a gyerekek úgy kapják meg. Azzal kell dolgozniuk. Ha nagyon oda nyomják, kitörik a hegye. Ami nem gond. Legalább is nekem nem. Már csak azért sem, mert, ha ez  megtörténik addig a kitört heggyel kell folytatniuk a munkát, amíg az egészet fel nem használták. Hogy ez gonosz dolognak tűnik? Koránt sem az! Ha bele gondolunk, akkor a kitört ceruzabéllel dolgozó gyerek csak és kizárólag három ujjának ujjbegyével tudja fogni az alig egy centis hegyet. Így a helyes ceruzafogást gyakorolja. És mivel legközelebb már sokkal jobban figyel arra, hogy ne törje ki, a korábbi tapasztalatából pedig koncentrál a  ceruzanyomásra.

Mi is történik valójában? Miközben egy korát meghazudtoló alkotás készük a  jó eszközzel a gyerek úgy tanulja meg a helyes ceruzafogást és ceruzanyomást, hogy senkinek nem kell állandóan figyelmeztetni, hogy mi hogyan jó és helyes. És bizton állítom nincs sok hegykitörés nálam!

A félreértések elkerülésére szeretném hangsúlyozni, hogy a fenti munkák óvodások munkái, de IRÁNYÍTOTT festéssel készültek! És ismételném magam! Az asztalra kiteszek egy készült mintát. Majd mindenki maga elé vesz egy papírt/furnért és vonalról vonalra megmutatom a gyerekeknek a vonalvezetés irányát, az elhelyezést, a munka menetének pontos sorrendjét. A fény irányát stb. Nyilván ehhez szükséges az óvónő, pedagógus felkészültsége, kézügyessége is, de mindenkinek meg kell, hogy legyen, ha gyerekeket ilyenre tanít. Közel egy év eltelte után a hozzám járó gyerekek a következő tesztet festették. Erdő éjjel holdfénynél.

A munka közel két óra alatt készült el... és én nagyon büszke vagyok rájuk! Idén szeptemberbe mire iskolába mennek, már többet tudnak, mint néhány helyen a felsősök!  

Hogy hihetetlen? Vagy meglepő? Semmi ok nincs rá! Éppen olyan, ez, mint, amikor a pici gyereket először tettük le mászni, utána kézen fogva menni. Később elengedtük egyedül, következett a futás, majd a bicikli. És a fokozatosság miatt végig sikeresen fejlesztettük a lábacskáit. Felmerül a jogos kérdés. Ugyan ilyen eredményesek lettünk volna, ha a mászás, vagy járás helyett egyből a fára mászást tanítottuk volna nekik és annak tudását vártuk volna el tőlük?

Vajon akkor a kezeiktől fokozatosság hiányában miért várunk teljesíthetetlent?

Pedig több van a kézben, mint azt a mai ember gondolná! De mindent csak alapozva, sorba, apró lépésekkel! Akkor az eredmény, a siker nem marad el!