43. Húsvéti készülődés.
Mozaik tojáshéjból.
A hétvégi sütés, főzés egyik kukába kerülő mellékterméke a tojásnak a héja, amit az ünnepek közeledtével érdemes összegyűjteni, mert nem csak szép alkotások készülhetnek belőle, hanem az egyik legjobb fejlesztő feladatot kínálja a kezek számára.
A tojást mossuk meg, a hártyát távolítsuk el a belsejéből! Törjük össze, majd alaposan szárítsuk meg.
Hozzávalók: Műanyag, (vagy hungarocell) tojás, tapétaragasztó, (vagy technokol), fogpiszkáló.
A tojásra húzzunk egy csík ragasztót. A fogpiszkáló hegyét mártsuk bele a ragasztóba, majd érintsük hozzá a tojáshéjhoz. Így könnyedén fel tudjuk emelni a tojásdarabkát és a kívánt helyre tudjuk helyezni, finoman rányomni. A darabkák egymás mellé igazítását lehet úgy, hogy érjék egymást, de kisebb eltolással is készíthetjük, így az alapszín, mint fuga fog szolgálni számunkra.
Fontos tudnivaló! Ha hungarocell tojásra dogozunk tapétaragasztót használjunk, azt is nem túl erősre keverve, mert megoldja a hungarocellt, ami formáját veszítheti.
Különleges látványt hozhatunk létre, ha a festett tojást ragasztgatunk körbe.
Azok, akik kedvet kaptak nagyobb felület befedésével is próbálkozhatnak. A kiválasztott és megfestett alapszín után a felvitt darabokból motívum rakható ki.
Vagy a teljes fedés után a benne felfedezett figura színnel is kiemelhető.
Miért jó az a feladat? Azért, mert a fogpiszkáló nagyon vékony, és rövid. Nem lehet rossz helyre megtámasztani. A kéz nem tudja csak is három ujj ujjbegyével, azaz a helyes ceruzafogással fogni, így azok számára, akik nem jól fogják a ceruzát remek edzés. De mindenki számára igen hasznos, mivel így nem kell a ragasztóba kézzel bele nyúlni, hiszen ezzel az eszközzel a munka teljes menete során kiválóan végezhető a feladat. Költségét tekintve pedig szót nem érdemel, miközben remekül fejleszt.