68. KÉZZEL FESTETT CSIPKÉS ASZTAL

0_2.JPG

Egy egyszerű ötlet, amit már az elsősök is el tudnak készíteni. Mivel én szeretem és tisztelem a fát a megkopott dohányzóasztalkámat nem teljes festéssel újítottam fel, csupán a teteje kapott festést. De menjünk sorba. Egy fadarabra csiszolóvásznat  tekertem és azzal az asztal éleit átcsiszoltam, hogy antikolt hatása legyen. A tetejét fekete akrillal lefestetettem, majd száradás után szatinálóval becsipkéztem.

4_4.JPG

Ez egy igen egyszerű feladat. Bizton állíthatom, hogy az az elsős, aki már tele írt néhány oldalt írás füzetébe a fecskevonallal, karikával, csészevonallal stb. annak már nyugodtam megengedhetjük, hogy részt vegyen a felújításban. A mintát tervezzük sarokra. Ha a minták ismétlődnek már gyönyörű csipkénk lesz.

5_5.JPG

A szatináló száradás után domború felületet ad így a látványon túl azon előnyét is élvezhetjük, hogy bármit is teszünk, rá nem karcolódik meg az asztal. Arról nem is beszélve, hogy többé nem kell terítőt mosni, igazgatni. 

2_5.JPG

Aki kételkedik magában, hogy el tudja készíteni először, tegyen próbát papíron. Útmutató az alábbi linken:

http://gyongyszem-napkozi.blog.hu/2015/02/21/12_ket_szin_es_a_vonalak

És íme, az elkészült asztal!

7_4.JPG