Hozzávalók: Kavics, akril festék.

Most szeretném bemutatni a kavicsfestés különleges élményét. Nem titkolom nekem az egyik kedvencem, mert elkészítése könnyű, látványos és soha nem lehet megunni mindig, vannak és lesznek új ötletek, ha meglátunk egy különleges formájú, tökéletes, egy túl nagy, vagy kicsi, esetleg egy eltörtet...

Gyerekekkel kavics festésére készültünk ezért elindultam kavicsot keresi. A belváros szívében nem is volt ez olyan egyszerű feladat főleg úgy, hogy felnőtt ésszel igyekeztem olyat keríteni, ami legalább öt centi átmérőjű,de inkább nagyobb, hogy a gyerekek könnyen meg tudják fogni és festeni. További szempont volt, hogy szép szabályos, hibátlan legyen. Aztán be kellett látnom, hogy vannak szép sima, de göcsörtös kavicsok is. Így hamar letettem a tökéletesek megtalálásáról,  csak a méreti megkötésemhez ragaszkodtam.

A gyerekek megérkeztek és elkezdtük a festést. Próbáltam instrukciókkal ellátni őket, hogy ebből lehet katica, ebből meg kis vakond.

De rá kellett jönnöm, hogy a gyerekek egészen másképpen és mást látnak a kavicsokba,  mint én. Ezért megadtam magam a nálam jobbnak és csak technikai instrukcióval láttam el őket, hagy repüljenek sokkal magasabba.

Ha kavicsot festünk, először az egészet alapozzuk le. Ha cirmos cicát akarunk barnára, ha vakondot feketére, ha virágot szeretnénk zöldre. Az alapozás nem csak azért fontos, hogy az egész kavics eltűnjön a szemünk elől, hanem azért is, mert így az adott formával és alig néhány vonallal életre kelthető, amit megálmodtunk. Ha nem alapozunk a figura minden részletét meg kell festenünk. 

Nézzük például ezt a baglyot. Szürkére le lett alapozva. Középre egy piros csőr, két kör a szemgolyónak, néhány fehér vonal tűecsettel jelezve a tollazatot és már kész is a bagoly.

Bármily meglepő egy arc megfestése sem okoz gondot főleg, ha az már "benne van" a kavicsban. Legnagyobb meglepetésemre a megfelelő kavicsok kiválasztásánál az egyik kisgyerek azt mondta: "Jaj én ilyen öregasszonyt nem akarok megfesteni!"  Elkértem tőle a követ, megnéztem és tényleg igaza volt! Csak alapozás kellett, hogy legyen kendője, és követni a repedések vonalát az archoz. Így történhetett meg az, hogy kavicsfestéskor én is sokat tanultam a gyerekektől. Mert először felnőtt ésszel én gondoltam, hogy fogunk egy kavicsot és festünk, rá mondjuk egy cicát. 

De be kellett látnom, hogy felesleges egy egészen mást ráfesteni olyan kavicsra, ami megmutatja a nem csak néző, látó szemnek, hogy mi akar lenni. Így született meg a pókember.

A  levélen alvó katica.

A tollászkodó sas.

Vagy a kígyó, aminek hamarabb volt farka, mint feje. Mert a gyerek meglátta a kavicsban a farkának a végét utána keresett megfelelőt a fejhez. És egyáltalán nem baj, hogy a gyerekek így látják a világot. Sőt.

Ilyenkor érdemes még tanácsot is kérni tőlük, hogy szerintük ebbe a kavicsba mit látnak. Mert biztosan lesz rá válasz! Ráadásul olyan, ami nekünk eszünkbe sem jutna.

Mert a gyerekek még látják azt, amit mi már nem! Éppen ezért a kavicsfestés egy igen élvezetes közös munka lehet felnőttnek, gyereknek! És nem utolsó sorban remek látvány lakásdíszként, ajándékba, vagy társas játékokhoz bábunak!